Nyolc körül keltem, mert tízkor kezdődött az első órám, ami változatos volt, mert voltak érdekes videók a nyelvek kapcsán, és volt kicsit unalmasabb elmélet is... Aztán a kultúrális antropológián előadás volt, ráadásul tegnap este 11kor kaptuk meg az anyagát, amit mára el kellett volna olvasni egy etiópiai terepmunkáról, de én persze a ChatGPT-nek odaadtam, hogy foglalja össze (20 oldalt éjjel már nem olvasok el!). Amúgy érdekes volt a történet, és az előadás, és utána erről beszélgettünk, és a terepmunka nehézségeiről, főleg a vallási nehézségekről (pl amikor hullákat kellett csókolgatnia egy ortodox útján). Jött a műhelymunka, és pechemre az előadásomat majd az Eurovíziós út előtti napra osztották be... Aztán a beadandót és a prezentációt tudtuk meg, de azért nem minden tiszta és pár könyvet is el kell olvasni a vizsgáig (hurrá). Végül egy egyházismeret óra jött, amin négyesével csoportokban dolgoztunk, és nem volt mondjuk vészes ez az óra, de azért továbbra sem a kedvencem...
Az egyetemi órák után átsétáltam a Skandináv házba (5 perc) és ma az ismétlő kurzus utolsó órája volt, és majd indul a közepesen haladó 10 hetes kurzus két hét múlva.
Kilencre értem haza, rendeltem vacsorát, mert már eléggé éhes voltam, mert napközben csak fánkot és kakaós csigát ettem az Aldiból...
Milán
