A mai napot megpróbálom leírni, de nem lesz könnyű, talán most lesz az eddigi legnehezebb...
Felébredtem dél tájban és Dóri már nem volt itt (itt aludt), hanem csak egy levél tőle, de erre mindjárt visszatérek.
Reggeliztem és átmentem a Mamához beszélgetni, aztán amikor apa írta, hogy korábban hazaengedték és jön, akkor hazajöttem, plusz Dóri is épp úton volt vissza ide.
Apa szegény csak pár percre tudott feljönni, mert megkértem, hogy hadd legyek majd kettesben Dórival, ugyanis a reggeli levelében gyakorlatilag szakított velem és ez egyrészt nagyon szíven ütött és sokkolt (ugyanis nem számítottam rá egy kicsit se), másrészt nem tudtam ezt így elfogadni és mindenképp beszélni akartam (nyilván) erről vele.
Szóval Dóri feljött és órákig beszélgettünk, és bár mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy ne így alakuljanak a dolgok, sajnos az van, hogy ő most olyan lelki állapotban van és olyan mentális betegségekkel küzd, hogy kettőnk érdekében külön utakon folytatná velem a továbbiakban, ami hosszú távon szerinte sok rossztól kímélne meg mindkettőnket és lehet, hogy a sok megpróbáltatás ami rá vár, az rám is nagy hatással lenne, éppen ezért akármennyire fáj is, el kell fogadnom a döntését, de az biztos, hogy most nehéz időszak előtt állok én is.
Miután ő elment, sokáig beszéltünk telefonon apával, és persze lelkileg most nagyon vagyok törve, de tudom, hogy a család és a barátaim mindenben mellettem állnak és ezért én elképesztően hálás vagyok nekik. Este még Levivel is beszéltem és játszottam vele egy kicsit, hogy elterelődjön a figyelmem. Próbálok nem összetörni, de nehéz és sokszor csak arra tudok gondolni, hogy nem is igazán értem hogy miért történik ez meg velem és hogy miért kellet véget érnie valaminek, ami ilyen tökéletesen működött. Olyan váratlanul jött ez...
A blogot pedig priváttá szeretném tenni, mert túl sok személyes dolog van így rólam és a családról nyíltan a neten és az AI számára ez így túl könnyű feladat mindent megtudni rólam...
Milán