Nulladik órán - ofőn - megbeszéltük a pénteki filmet (hagyjuk...), és egy érdekes rajz óra jött, ugyanis - ilyen még nem volt velem - a tanárnőnek tetszett a csodaszarvasom! Kicsit kellett csak rajta színeznem és kaptam egy ötöst! Hoppá! Utána olasz jött és lehetett javítani a dolgozat szó kikérdező részén feleléssel, úgyhogy én már reggel is gyakoroltam és szünetben is, és fel is tornáztam ötösre :) Angolon egy új igidőt kezdtünk el, matekon pedig kiderült, hogy véletlenül már megtanultuk az idei teljes anyagot, úgyhogy nem tudom mit fogunk venni még fél évig... Aztán Tesin megint nem a miénk volt a terem, és a folyosó helyett akkor inkább már kimentünk a futópályához, de nem kellett futkározni, így beszélgettünk. Végül egy kémia jött és az óra végi Kahoot-al szereztem egy ötöst.
Itthon megettem ebédre a Klári mama húslevesét, amit tegnap hoztunk, és a svéd Eurovíziót néztem youtube-on. Ötkor jött apa és nekilátott villanyt szerelni, ugyanis tegnap este felkapcsoltam a villanyom, mire nagy pukkanással lement a biztosíték, de még a kinti is! Apa egy műszerrel megkereste a hibás izzót, kicserélte is ismét van lámpám... Aztán még a számítógépet is javítgatta, és tesztelésnek egy pár Geoguessr játékot játszottunk együtt, és megmutattam neki a horvátok dalát, amivel indulnak majd a nemzetközi versenyen... hááát érdekes egy előadás!
Milán