Hát a mai nap is egy nehéz nap volt, szinte reggeltől estig tanulással:
Fél órával korábban keltem, hogy a magyart még egyszer átvegyem és csak utána indultam suliba. Tesin végre a teremben lehettünk és lehetett kidobósozni, aztán matekon még mindig a másodfokú egyenlettel foglalkoztunk. Utána jött egy elég nehéz angol dolgozat, 25 mondatot kellett helyesen kiegészíteni, bevallom volt ahol csak tippelni tudtam... Föcin most mások adták elő a prezentációjukat, viszont sajnos a mi korábbi leadott feladatunkra csak hármast kaptunk - azzal, hogy ha kijavítjuk és feltuningoljuk, akkor a javított jegyet kaphatjuk meg, szóval ennek újra neki kell esnünk a csapatommal :( Aztán ének után jött a biosz összefoglaló óra és végre nem hiányoztam róla, ugyanis ilyenkor lehet extra százalékokat szerezni és három jó válaszommal szereztem is 3% extrát. Végül magyar óra jött és önként jelentkeztem felelni, ha már reggel is tanultam rá, és bejött a bátorságom, mert ötöst kaptam rá.
Jöttem egyből haza, ettem és már kezdhettem is neki a töri tanulásnak, ami egészen estig tartott, épp csak annyi szünetet tartottam, amíg apával beszélgettem, megírtuk a matek házit és picit játszottunk a Geoguessr-el...
Milán