Fél tíz körül keltem, reggeliztem, játszottunk apával és tizenegy után indultunk Kispestre a Halásztanyába, mert családi ebédre voltunk hivatalosak a Boti ballagását megünnepelni. Majdnem egyszerre ért oda mindenki és a kerthelyiségben a "szokásos" asztalunknál ültünk és az ebéd közben és után nagyon jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, mentek a sztorizgatások :)
Majdnem három órát itt voltunk, aztán mindenki indult haza, mi is apával vissza Gyömrőre, ahol ma is kimentünk a kertbe labdázni és csúcs gyanús labdamenetet is összeügyeskedtünk. Aztán délután még elővettem a földrajz érettségi felkészítő könyvet és az írásbeli néztem át belőle feladatokat. Tanulás után megnéztük a mai Forma1 sprint futamot, azután pedig ismét játszottam apával a Wii-vel és számítógépeztem is estig, és fürdés után ismét Forma1 volt a tévében, az időmérő edzés.
Milán