Reggel hétkor felébredtem, de vissza tudtam szerencsére aludni, úgyhogy tízkor keltem fel, ami új csúcs mindenképpen az utóbbi napokban legalábbis biztosan... Reggelire (tízóraira?) a tegnapról maradt amerikai palacsintát kértem anyától, méghozzá azzal a táp-porral tuningolva, amit felírtak nekem, hogy erősödjek. Hát így tényleg sokkal 'ütősebb' a palacsinta, már négytől teljesen jóllaktam. Délelőtt átjött a Mama és hozott halat ebédre, amit később anya sütött meg.
Délután telefonált a Klári mama és vele is beszélgettem, aztán gyógytornáztam is, ami kifejezetten jólesett amúgy, mert kicsit uncsi a fekvés, még ha mászkálok és ülök is néha. Például próbáltam a számítógépnél ülve Geoguessr!-ezni, de csak 10-15 percig volt jó ülni, utána inkább lefeküdtem pihentetni a hátam. Az viszont vicces, hogy amikor hallottam, hogy jött a lift és pont mászkáltam, gondoltam megnézem, hátha apa és ekkor döbbentem rá, hogy a kukucskáló, ami eddig szem magasságban volt, most a számnál van :) Munkából tehát jött apa és vele játszottam végül pár menetet a geoguessr-el, egy új fajta párbajt és meg is nyertem persze... Apa elhozta és a tévé kis vinyójára felmásolta a sorozatot, amit a kórházban kezdtünk el nézni a Forma1-ről, így tudom itthon a tévé előtt fekve nézni (bár a kanapé nem annyira kényelmes, mert túl puha, szóval időnként inkább visszafekszem az ágyamba pihentetni a hátam...
Milán