Ma fordított nappal ért véget a Deák-hét, tehát volt ugyan pár óránk, de az órák voltak 20 percesek és a szünetek 40, valamint az órákon is a diákok voltak a tanárok, szóval leginkább Kahoot!-oztunk. Az elsősöknek mindenféle hülyeséget kellett a szünetekben megcsinálni, nekem például egész nap Mickey egérnek kellett lennem és a tanárokkal szelfizni (a képen "gengszter" Noémivel vagyok, mert neki meg ez a szerep jutott)... és voltak olyan feladatok is, hogy pl egy tányér liszt alól kellett egy cukrot kienni - persze kéz nélkül, szóval le kellett fújni a lisztet, de kaptam az arcomba tejszínhabos tányért úgyhogy csodásan néztem ki a nap végére...
Suli után hazafelé a Mama lehozta az ebédem, amit épp megettem és már jött is apa. Játszottunk egy F1-et, közben anya is hazaért és őt elvittük a Határ útig a buszig, miközben mentünk Gyömrőre. Apánál megnéztük a Luca rajzfilmet, és nyolckor természetesen élőben néztem a Séfek séfe döntőjét.
Milán