Szörnyű ez az allergia, napok óta kínoz, egyfolytában fújom az orrom. Na de a mai nap:
Reggel bementem, erre kiderült hogy az első óra elmaradt... hárman nem tudtuk csak, mert a Krétában ezt megírták, csak azt még nem frissítettem és Eötvösös volt, úgyhogy ma persze frissítettem is, hogy megkapjam a friss infókat. A biosz már meg volt tartva, és szerencsére nem olyan durva a helyzet, mert jól tanít a tanár úr, tanulhatók a jegyzetek. Aztán angol, na fel kell kötni a gatyát, mert csak angolul beszél szinte a tanár, és nekem fura a kiejtése. Rögtön írtunk egy szintfelmérőt, hogy tudja hol tartunk. Ma volt az első média óra, a tanárnőt már ismertük az evezésről, és érdekes lesz az osztályozás, mert pontszámokat szerezhetünk és a pontokból lehet jegyeket kapni. Végül magyar jött és két tesi, de a tesik helyett csak egy balesetvédelmi oktatás volt, aztán jöhettünk haza, viszont kiderült, hogy néha a Botiékkal fogunk együtt tesin lenni. Ja még tesi előtt ebédeltem is, mert zöldborsófőzelék volt, de speciel az allergia miatt nem éreztem az ízeket (a fasírt mondjuk szörnyű volt).
Délután letöltöttem a tegnapi műsorokat és a vasárnapi sztárbansztárt, aztán anyával azokat néztük. Még elmentem a Shopmarkba is, de csak pár apróságot vettem (joghurtot, üdítőt, fagyit...).
Milán