Ma online tanítási napunk volt, és majdnem le is maradtam az első óráról (mondjuk az pont osztályfőnöki volt), mert a laptopon hülyéskedett az internet, de szerencsére a telefonomon minden jó volt, így ma inkább azzal google meet-eztem és classroom-ouztam. Az angol ma - nekem legalábbis - olyan könnyű volt, hogy 10 perc alatt megoldottam az órai feladatokat, úgyhogy még labdázni is tudtam közben :) Aztán a Mama áthozta az ebédem és még a kémia kezdése előtt meg is tudtam enni.
A tanórák után írtam apának, hogy jöhet amikor tud, és így ő is hamar itt volt, épp amikor anya ment dolgozni, és apa maradt is estig, amíg haza nem ért anya.
Addig pedig egy csomót játszottunk, mert holnapra nem volt lecke :) Dirt3 után Kahoot!-oztunk (jó nehezek voltak) és Geoguessr-eztünk (ezek is ma nagyon nehéz térképek voltak).
Közben megéheztem és szerencsére még maradt tegnapról amerikai palacsinta tészta, így apa ki tudta nekem sütni és egész ügyes szép vastag kerek palacsintákat, amik persze viccesen kékek voltak :)
Milán