Ma is nagyon korán keltem magamtól, pedig még aludhattam volna, de nem sikerült visszaaludni.
Első órán, föcin vaktérképet tanultunk Európáról, aztán jött egy matek: szintfelmérőt írtunk, ami a felvételi előkészítőhöz kell. Egy-két hibám lesz benne, mert kicsit figyelmetlen voltam, de ez amúgy sem jegyre ment. Utána sima tesi jött, kimentünk a suli mögötti edzőparkba, ott még a futópálya is sokkal jobb, mert rugalmas a talaj és nem kell lépcsőzni közben. Informatika jött pihenésképp, de az oda-vissza átöltözés kicsit kényelmetlen. Infón word-ben kellett a nyári élmények közül egyről írni és képekkel díszíteni. Aztán újabb tesi, vagyis "sport" óra jött, amin egyérintőztünk a falnál. Végül egy emelt angollal ért véget a suli.
Hazafelé a Mama elém jött a Dömével és elhozta az ebédemet, de nem ettem meg még itthon, mert nem voltam éhes még. Délután az F1 karrierem folytattam, aztán jött apa, és indultunk Gyömrőre. Addigra már megéheztem, ezért útközben beugrottunk drájvolni a Burger-be a szokásos kedvenceimet: dupla chili-cheese és nugetts édes-savanyú szósszal. Apánál wii-ztünk, utána megtanultam a föcit és felmondtam apának, aztán megnéztük még este a Ralph 2-őt.
Milán