Ma is korán keltünk anyával, mert mentünk a Heim Pálba alhasi ultrahang kontrollra. Szerencsére nem volt sor, és rögtön itattak velem vagy egy liter vizet, hogy teli hólyaggal tudjanak megvizsgálni. Picit kellemetlen volt a hideg zselé , főleg a köldökömnél, de a lényeg, hogy minden rendben van.
Innen a Shopmarkba mentünk, ahol megebédeltünk, és én még egy ice'n'go-t is ehettem, aztán jöttünk haza, mert délutánra áthívtuk a Noémit társasozni. Jó rég találkoztunk, és nagyon jót játszottunk: a Hotel után Tabu és végül Activity játékok következtek, és közben apa is hazaért. Hatkor felkerekedtünk és elmentünk Annáért a sulihoz és hazavittük, nomeg mi is felmentünk hozzájuk és ott folytattuk a társasozást egészen estig. Szuper volt. Nyolc után indult mindenki haza, én pedig apához. Útközben drájvoltunk vacsorát, amit rögtön meg is ettem az autóban, és este a Ninja Warriort néztem.
Milán