Reggel nagyon fájt a hasam és hasmenésem is volt, úgyhogy anya megengedte, hogy itthon maradjak és pihenjek. A suliban úgyis csak a teremdíszítés miatt kellett volna bemenni, ami nem lett volna nagy meló, szóval nem a lógásért maradtam itthon.
Szerencsére pár óra alatt rendbejött a hasam és ebédre már tudtam enni egy soktésztás levest. Délután játszottam is, és amíg apára vártam, kipakoltam a fürdőből és a vécéből, mert öt utánra írták, hogy jönnek majd a rovarirtók.
Amikor apa hazaért, ő még kipakolta a konyhában a szemetes szekrényét is, és leszedte a száradt ruhákat, hogy ne legyenek útban, én pedig segítettem neki zoknikat párosítani és hajtogatni. Ez volt a feltétele a mai mesének, ami után addig lufiztunk, amíg anya haza nem ért :) Vele pedig hozattam a közértből jégkrémet, és pont az egyik kedvencemet, a szivárványos gyümölcsöset hozott, úgyhogy azt rögtön el is nyalogattam ;)
Milán