Reggel apa keltett és nemsokára már indultunk is: előbb anyát vettük fel kispesten, aztán mentünk tovább a Fazekas suliba, mert ma írtam próbából egy központi felvételi vizsgát. Elsőnek magyarból írtam, és egy-két feladat tetszett is, csak nagyon kevés volt a 45 perc, a szünetben leszaladtam anyáékhoz a földszintre (a harmadikon, a "kavics" terembe voltam beosztva), de csak öt percre, mert már kezdődött a matek. Na ez sokkal jobban tetszett, a feladatok kifejezetten klasszak voltak, de az idő itt is szűkös volt, nem tudtam mindent megoldani 45 perc alatt sajnos. De alapvetően tetszettek a feladatok.
Miután hazavittük anyát, mentünk vissza Gyömrőre apával és elkezdtem felvételről nézni a tegnapi Exatlont, és amikor megéheztem, elsétáltunk a Séf bácsiba és ma pizzáztunk mindketten apával.
Hazaérve befejeztem az exatlont, aztán megírtam a matek és a nyelvtan házit (ebben apa is segített, mert google-el kellett keresni mindenfélét).
Utána megnéztük a megoldó kulcsokat és magyarból 26-29 , matekból 26-31 pontom lesz kábé (50-50 volt az elérhető max). Ha több időm lett volna, akkor lehetett volna több is, mert nem sok hibám volt.
Este természetesen a várva-várt A Dal 2019 -et néztem.
Milán