Lyukas óra miatt és mivel korán mentem át a Mamához, ezért még nála is aludtam egy órát! A suliba menet vettem a spárban két oreo-s fánkot. Az első órában a kis infó teremben megírtuk próbából a kompetencia tesztet! Elég nehéz volt, nem is tudtam végig érni a kérdéseken, de amit a gép javított, ott 5-ből négy jó lett.
A szünetben felfedeztük, hogy kinyitott a büfé, idén először és vettem is persze egy érdekes cukrot, aminek zizi-top a neve (nem összetévesztendő a zz top-al ...). Megkaptuk a nyelvtan javító-dolgozatot, amit a hármas dolgozatom javítására írtam és négyes lett, ami mégiscsak jobb jegy... Tesin medicinlabda dobásból volt felmérő. Aztán anya jött értem és a piac felé mentünk, ahol vetettem egy madártejet uzsonnára, és innen mentünk is az usziba, ahol egy elég kemény edzés várt rám...
Uszi után apa várt ránk és ma itt alszik apa, mert anya ügyis lesz holnap, úgyhogy mese után ő melegített vacsit és együtt néztük a műsoraimat a tévében estig. Ja persze tanultunk is, meg leckét is kellett írni...
Milán