Reggel érdekes volt a suli első két órája, ugyanis bejöhettek a szülők is megnézni, milyen ügyesek vagyunk ;)
Nyelvtan órával kezdtünk, és környezetismeret követte. Itt kísérleteztünk ma is: folyadékos oldatokat készítettünk. Magyarán megnéztük, hogy egy-egy pohár vízben feloldódik-e a málnaszörp, a citromlé és az olaj.
Délután az Ani hozott el és adott át a Mamának, mert Anna kicsit beteg és nála van, de én meg nem mertem így Annával játszani, nehogy elkapjam...
Apa munka után feljött értem, de én még maradni szerettem volna, úgyhogy megjavította a mama telefonját és számítógépét és hazavitte a táskámat, én pedig maradtam, és puzzléztunk amíg le nem vittük a Dömét. De előbb még a Kriszti is feljött és nagyon ügyesen segített a puzzle kirakásban. A kutyaséta alatt pedig anyával is találkoztunk - aki szülőin volt, és együtt jöttünk haza.
Milán