Reggel apa átvitt a Mamához, mert anya is ment ma már dolgozni. A Boti is ott volt, mert ő a Mamánál aludt, mivel szegény Anna a Heim Pál kórházban van, mert kivizsgálják miért fáj a hasa...
Előbb néztem ahogy a Boti a tabletjén játszott focisat és amikor meghozták a Dorinát, akkor lementünk a játszótérre. Én a Botival kosaraztam, és kidobósoztam leginkább. Amikor pedig elvitték a kis Dorinát, mi is felmentünk. Hamar levittük sétálni a Dömét és gyorsan megebédeltünk, mert délre be kellett érni a suliba, ugyanis a Kati nénivel elkezdtünk tanulni egy dalt az évnyitóra és kaptunk pár soros szövegeket is, amiket meg kell tanulni, mert lesz egy kis műsorunk is az évnyitón. Amíg mi gyakoroltunk, a Mamáék elmentek a piacra és vettek nekem mentos cukorkát :) Miután visszajöttünk , kicsit számítógépeztem a Botival, és utána a világatlasszal játszottunk ország kitalálósat a zászlók alapján. Amikor jött anya, együtt elmentünk a Wekerlére feliratkozni a következő ruhabörzére. Onnan mi anyával már hazajöttünk és én apával játszottam estig, mert anya ment tornázni. Wii-ztünk és vacsora után tetris-eztünk a fürdésig.
Milán