Ma megírtuk a környezetismeret dolgozatot, ami talán jól sikerült, bár az nem biztos, hogy helyes megoldás volt, amikor a szarvasmarha hasznos dolgai közé beírtam, hogy a "tejéből kakaó készül"... pedig ez szerintem elég fontos :)
Ma korán jött értünk a Mama (Annával együtt hozott el) és
annyi cuccunk volt, hogy muszáj volt megpihenni a Gina cukrászdában és egy-egy gombócot elnyalogatni... Ide hozta az Ani a Botit így már vele mentünk a Mamához és egy ideig fent játszottunk, aztán lementünk a térre, ahol a homokozóban a mászóvárnál játszottunk sokat.
Alig értünk fel a játszótérről, amikor előbb a Kriszti futott be Annáért, aztán apa értem. Épp csak hazajöttünk fogat mosni (erről majd később...), és már indultunk is a Turi doktor bácsihoz, aki megnézte és rendben lévőnek találta a fogszabályzó eredményét, csak azért szólt, mert szerinte (is és apáék szerint is) nem mosom meg elég alaposan a fogamat, úgyhogy erre jobban figyelnem kell. Egész hamar végeztünk és szokás szerint beugrottunk a sarki pékségbe, ahol egy hatalmas kakaóscsigát kértem és be is nyomtam a hazaúton. Itthon apa rögtön el zavart fürdeni, amikor meglátta a lábamat... ugyanis a fél kiló homoktól a cipőmben hát eléggé koszosnak volt nevezhető... Fürdés után nekiláttam Spongya Bobos képeket kinyomtatni és kivágni egy játékhoz. Közben anya is hazaért a továbbképzésről, és együtt néztük a Konyhafőnököt.
Milán