Délelőtt környezetből írtunk a 220-as teremben egy kis felmérőt a felszíni vizekről és formákról.
Ma is volt versenyem: délután mentünk a Puskás suliba, ahol is a Zrínyi Ilona matematikaversenyen vettünk részt hatan az osztályból. A feladatok nem voltak nehezek, de elég sok volt és az idő kevés (csak egy óra), úgyhogy párat nem tudtam megoldani. Ész nélkül meg nem érdemes jelölgetni, mert a hibás válasz mínusz egy pont! Amúgy nagyon szigorúság volt ám, messze ültettek egymástól minket és össze-vissza, hogy ne lessünk. Amikor végeztünk, az aulában már várt anya és hazasétáltunk.
Apával szinte egyszerre értünk haza és ő is rögtön átnézte a matek feladatsoromat, én pedig gomb-szépségversenybe kezdtem. Vacsora után mentem fürdeni és ma végre végig nézhettem a Hal a tortánt...
Milán