Természetesen délelőtt a műsor főpróbáját is megtartottuk és végre mindenki tudta a szövegét, úgyhogy jó lesz az előadás szerintem... Közönségnek pedig átjött a szomszédos osztály, úgyhogy életszerű volt a próba.
Angol órán egy helyettesítő tanárnéni jött be a kétéves kisfiával, és így sokkal viccesebb lett az óra :)
Délután az udvaron a lányokkal játszottam és fél négykor jött értem apa és hazasétáltunk, kicsit játszottunk és már öltöztünk is át, mert mentünk vissza a suliba a karácsonyi műsorra - én mint mesélő, apa mint néző... Elég jól is sikerült az előadásunk és a végén a gyertyákkal sem gyújtottunk fel semmit... Egy kis evészet-ivászat után egyenesen az Etihez mentünk és felköszöntöttük a névnapján. Ott is ettem csokit, úgyhogy amikor hazaértünk, a fürdés után már nem nagyon akartam vacsorázni... de szerencsére apa hozott beleöntős joghurtot és azt azért még meg tudtam enni...
Milán