Egyeztettük apával a mai napi program ötleteinket és végül a következőkben maradtunk:
Reggel egy kis játszás után elmentünk vásárolni az Aldiba, de előbb még beugrottunk mellette a Freshnapfba és megnéztem a kedvenceimet - a szakállas agámát, a kaméleonokat és a pókokat. Képzeljétek, az egyik hatalmas madárpók épp bevonult a köve alá és a "bejáratot" a szemünk láttára szőtte be egy hálóval. Irtó érdekes volt látni, ahogy hálót sző!
A vásárlás apával elég gyors volt és még egy halom kinder-pinguit is kaphattam, szóval így nem vészes a dolog... Hazaérve apa kipakolt és már indultunk is tovább, ugyanis a következő napirendi pont egy kis séta volt a Wekerlére, ahol szép leveleket kerestünk és én vittem a fényképezőt és állatokat fotóztam: macskát, kutyát, galambot, harkályt.
A sétában megéheztünk, úgyhogy apa rögtön meg is sütötte a két pizzát, amit reggel vettünk és jól laktunk, aztán folytattam az éneklős játékomat. Közben anya hazaért, apa pedig elment szervizbe, amikor megjött akkor befejeztük a verstanulást: most már tudom mind a négy versszakot. Utána megnéztük a Játék határok nélkül hétvégi adását és vacsi után mentem fürdeni, hogy este is tudjak vetélkedőket nézni...
Milán