Ma elég mozgalmas napom volt:
Reggel a Mamánál telepakoltuk a kocsit játékokkal és kimentünk a Városház térre piacolni. Elsők között érkeztünk és nekem semmi kedvem nem volt ott unatkozni, úgyhogy inkább apával elmentem vásárolni az aldiba... Amikor végeztünk a vásárlással, még elmentünk az autókereskedésbe egy papírért, ahol a Meriva lakik most és még egyszer elköszöntünk a hűséges kis autótól, én még megöleltem egyszer és apa is megsimogatta... Aztán már mentünk is vissza a térre anyáékhoz, ugyanis időközben ott már beindult a buli és Anna is odajött, apa pedig ment haza takarítani, de jó egy óra múlva ismét visszajött. Pont akkor volt a kincskereső verseny, ahol Annával mindketten egy-egy lufit nyertünk és indulásig azzal játszottunk. Ebédre a mamához mentünk és haza is csak átöltözni, ugyanis anya engem és Annát vitt a Szonja szülinapi bulijába! Klassz játékokat játszottunk, például "répásat", amikor egy kőrből a fekvő gyerekek közül a kíhúzottak segítségével kellett sorba kihúzni egyesével a többieket, úgy, hogy akik még a kőrben vannak, jó erősen fogják egymás kezét, hogy nehezebb legyen a húzkodás... De volt ivóverseny hatalmas szívószállal, de a legjobb a bújócska volt talán.
Amikor vége lett a bulinak, hazasiettünk, mert én mentem aludni a mamához, anyáék pedig mentek a Balázsék utó-esküvői bulijába. Nekem jó dolgom volt így aztán este, ugyanis fenn maradhattam fél tízig, az x-faktor végéig :)
Milán