Egész jó volt ez a szép kerek évforduló...
Délelőtt átmentünk a Botiékhoz és apa csak annyit mondott, addig játszhatunk, amíg ő pikk-pakk össze nem szereli Anna új íróasztalát... Hát szerencsére jó sokat tudtunk játszani :) Nagyjából ebédre lett kész az asztal és a felső polc hozzá, ja és az ebéd pedig fincsi pizza volt, és még utána is tudtuk folytatni a Gru2-őt, mert még a Kriszti kicsit át is rendezte a szobát ha már apa is tudott segíteni szerelni és szekrényt emelgetni meg ilyenek... Sajnos a film végeztével jöttünk is haza, mert a Krisztinek még sok dolga volt, és itthon is kellett takarítani, meg apa elment még vásárolni is, de azért a délután is klassz volt, egyrészt összeszereltük a kölcsön kapott slot-car autópályát (elfoglalja konkrétan az egész nagyszobát...), és alighogy ezzel elkészültünk, telefonált a Kriszti és kimentünk velük a KAC pályára!
A Boti mondjuk inkább a nagyobb fiúkkal focizott, mint velem, így maradt az, hogy néha én is futottam egy-egy kőrt anyával és a Krisztivel, a többi időben pedig a tollaslabda pályán dobálgattam a labdát önmagamnak.
Amikor hazaértünk megettük anyával a délről megmaradt milánóit, és már mentem is a nagyszobába apával autópályázni! Jó sokáig játszottunk, és mivel anya megengedte, hogy nézzem az esti meccset, így még előtte persze elmentem fürdeni, de végül a második holland gól után inkább elmentem aludni, mert már elég álmos voltam...
Milán