Reggel mégis apa vitt suliba, és vittünk egy nagy halom üdítős palackot (ez volt a feladat Ildikó néninek). Az első óra elején felköszöntött a névnapomon az osztály és kaptam egy klassz kisautót a Kati nénitől. Délelőtt nem az órarend szerint tanultunk, mert ma "komplex felmérő" volt a legjobb nyolc tanulónak! Korábban mentünk ebédelni is, mert utána a 220-as teremben írtuk meg a felmérőt. A többi első osztályból is jött 6-6 jó tanuló. Szerintem nem volt nehéz a feladatsor: egy-egy oldal matek, írás, olvasás és környezetismeret kérdéssor volt... Na majd a héten kiderül ki milyen jól írta meg...
Délután a Mama jött értem, de meg kellett várnunk az Annát a tornaterem előtt, amíg ő edzésen volt, így ott uzsonnáztam, aztán kicsit rejtvényeztem is és amikor végre indulhattunk, akkor hazafelé kaphattam egy névnapi fagyit is :)
Alighogy hazaértünk és nekiláttam egy görög macicsaládot kirakni, már jött is apa és hazasétáltunk. Anya is nemsokára hazaért és tőlük is megkaptam a névnapi ajándékaimat: két könyvet, egy pólót, egy autóskártyát, egy trükköző Jeff Corvettet és azt a fa szorzótáblát, amit a múltkor a citadellánál láttunk. Klassz!
Miután mindent végigpróbáltam, megnéztem a tegnapi Ének iskolája végét és vacsora után még két Madagaszkár pingvinjeit a fürdésig.
Milán