Délelőtt kimentünk a kőbányai majálisra, bár nekem semmi kedvem nem volt hozzá... Persze amikor már ott voltunk, akkor mégis volt kedvem felülni a sárkányos hullámvasútra és végigmenni a kaland-pályán ;) Igazából még a kőrhintát is kipróbáltam volna és gumicukrot is kértem, de ehelyett inkább körülnéztünk és hazajöttünk. Mivel megéheztünk, rögtön meg is ebédeltünk, aztán hosszas tanakodás után úgy döntöttem, hogy elmegyek apával a rakpartra RedBull-os Nagy Futamra. Kicsit izgultunk, hogy megázunk-e, mert félúton épp egy zivatar kapott el minket, de odaérve mégis szépen sütött a nap és miután megtaláltuk az átjárót az alsó rakpartra, találtunk egy helyet a kerítés mellett közvetlenül, ahol tényleg "testközelből" élvezhettük az ott elszáguldó autókat. Hű, jó hangosak voltak így 1 méterről a versenyautók! Természetesen integettem is nekik, de a driftelős bemutató után addig kérleltem apát, amíg haza nem indultunk. Mondjuk ha már ott voltunk, megnéztük a felújított Kossuth teret és a vicces vizes lépcsőnél persze jól le is fröcsköltem a pólómat, de szerencsére még meleg volt az idő... Miután hazaértünk, a szobámba kényszerültem, mert anya tornázni kezdett, de sebaj, mert kicsit később telefonált a mama, hogy menjek le vele sétálni, aztán amikor már kezdett hűvös lenni, akkor feljöttem. Vacsora után pedig mentem fürdeni, hogy lefekvésig még legyen idő játszani az új szerencsekerék társasommal.
Milán