Ma is mozgalmas napunk volt... eddig klassz a tavaszi szünet :)
Délelőtt rajzolgattam és autóztam, aztán elmentünk anyával az SZTK-ba valami papírokért és megnéztük a kis höriket, akik már nem is kicsik. Voltak aranyos nyuszik is a kereskedésben és sok madárka is akik irtó nagy ricsajt csaptak. Aztán az utcán összefutottunk a Mamával, aki épp a Dömét sétáltatta és mondta, hogy épp finom bablevest csinált, menjünk hozzá ebédelni. Így is tettünk és amikor telefonált a Kriszti, hogy menjünk át játszani, akkor egy percig sem hezitáltunk :) Útközben még bementünk a cipészhez, a gyógyszertárba és fagyizni is, aztán jó sokat játszottam a Botiékkal.
Hazafelé velünk jött az Anna és megálltunk a centrumnál a vurstlit megnézni és persze akkor már kipróbáltuk a hernyóvasutat, a dodzsemet és amíg Anna kőrhintázott, én pecáztam magamnak egy klassz autót :) Annát ezután felvittük a Mamához, mi pedig hazasétáltunk.
Amikor végül hazaértünk, apa és anya elkezdtek pakolászni, én pedig megkértem apát, hogy kapcsolja be nekem a Rio -t. Mire vége lett a filmnek, meg is éheztünk, és mivel anyának már nem volt kedve halat sütni, apa viszont egy nagy adag sóskafőzeléket hozott, így felesben azt ettem meg vele.
Egész fincsi volt.
A fürdésig pedig még színezgettem és rejtvényt fejtettem.
Milán