Reggel apa feljött az osztályba velem, hogy megkeressük a tornacuccomat, amit pénteken elfelejtettem hazahozni kimosni, és a Kati nénivel is valami papírt akart aláírni, azt hiszem a kirándulásról, de aztán már rohant is apa dolgozni.
Ma klassz volt az ének óra: mivel ügyesen tapsoltam a ritmusvonat játékban, kaptam egy színezőt és már összegyűlt egy matricányi!
Délután a Kriszti jött értem és a Botival áthozott a Mamához, de ők sajnos rögtön mentek is haza, én pedig játszottam amíg anya megérkezett értem és hazahozott. Apa már itthon volt és folytattuk a Verdák 2 -őt. Utána megvacsoráztam és tovább tanultuk a nyulas mese-verset. Már egész jól megy, majdnem kívülről tudom!
Fürdésig még volt egy kis időm, addig előkerestem a verdáimat és rendeztem egy nagy versenyt a nagyszoba szőnyegen :)
Milán