Délelőtt, a technika órán szavazással eldöntöttük, hogy melyik négy-öt rajz a legszebb azok közül, amiket a héten készítettünk a medvés mese ihletésével. Az enyém nem került be a top 5 -be, de sebaj, a Noémié igen.
Ebéd után az Ani jött értem és egészen apa érkezéséig náluk voltam és sokat játszottunk: például olyat, hogy szavakban csak egy betűt szabad kicserélni és úgy kell új szavakat mondani. Ezt este apával is játszottam az ágyban, lefekvés előtt. De addig még történt pár apróság: még a Dédiéknél telefonáltak a Mamáék, hogy szerencsésen megérkeztek Hajdúszoboszlóra és beszéltem a Botival én is pár szót, aztán miután apa hazahozott a Dédiéktől, és anya is megérkezett, átnéztük a táskámat, hogy mi a lecke. Utána megnéztem pár pingvines rajzfilmet és a híradó alatt a gombokkal játszottam. Vacsorára apa hozott nekem az ebédjéből egy fincsi sajttal töltött husit, és utána mentem is fürdeni már és lassan aludni.
Milán