Sajnos a Tamarát elültette a Kati néni a hátam mögül és a Szabolcs ült a helyére, mert a Szabi a korábbi helyén túl sokat beszélgetett órán... Délelőtt bejött az Ildikó néni (a könyvtáros Ildikó néni) és meghozta a korábban megrendelt könyveinket: a lányok főleg barbisakat vettek, én pedig egy tankosat választottam annó és mondhatom igen jó választás volt, mert nagyon szuper tankos képek vannak benne és még egy ajándék asztalvédőt is kaptam az egyik felén tankokkal a másikon repülőkkel.
Délután anya jött értem és előbb felugrottunk kicsit a Mamához, aztán hazajöttünk és nemsokára apa is hazaért. De alig tudtam apával kicsit játszani, és már megint jött a biztosítós Zoltán bácsi, aki megint sokat számolgatott apával, úgyhogy addig csendben kellett játszani... vagy épp vacsorázni... Végül inkább elkezdtem leckét írni, mert amikor elment a Zoltán bácsi, akkor visszakaptam az íróasztalomat - ugyanis addig a höri ide lett költöztetve, mert kellett az asztal a nagyszobában. A leckeírás egészen estig jó móka volt, úgyhogy rögtön mentem is utána fürdeni és aludni.
Milán