Tök jó volt ma a suliban:
Reggel a matek órára bejöhettek a régi óvónénijeink és így találkozhattam a Marianna nénivel, mert hozzánk ő jött be megnézni, hogy milyen ügyesek vagyunk már :)
Két órával később, a tesi helyett pedig felmentünk a Botiék termébe, ahol a versmondó verseny volt az elsősöknek. Mindenki szépen adta elő a versét és persze én is. Meg is dicsért a két Judit néni (ők voltak a "zsűri") és még csokit is kaptunk :)
A nap többi része már kevésbé volt izgi, délután pedig anya hozott haza és épp a feladatokat csináltuk az újságomból, amikor apa is hazaért. Vacsoráig még a szobában a focis kártyáimat rendezgettem (mert kaptam párat ma), és még fürdés után színezgettem is illetve esti mese helyett apával megnéztük a régi számos videókat, amik pár éve a nagy nagy kedvenceim voltak :)
Milán