Ma is sokat voltam játszótéren:
Délelőtt a Kati mama a Noémivel együtt elvitt a Rákóczi utcai "kavicsos" játszótérre, mert az árnyékos és hát ma sincs hideg... Mikor apa befejezte a takarítást, utánunk jött és leváltotta a Mamát, aki pedig elment addig a piacra dinnyéért, és amikor visszajött, mi már meguntuk a hintázást - ugyanis addig, azaz vagy egy órát legalább hintáztunk! - ezért visszasétáltunk a Mamához és nemsokára ebédeltünk. Aztán amíg anyára vártunk, addig a Noémivel forma 3-as versenyt rendeztünk, amiben már azok az autók is "indultak" amiket nemrég a Boti hozott át és egész gyorsak!
Délután pedig a nagy játszóra mentünk le és ott "bogarásztunk" a Noémivel: építettünk a bodobácsoknak egy házat a homokozóban, de nem nagyon értékelték a fáradozásunkat a hálátlanok, ugyanis folyton szökni próbáltak... Amikor hazavitték a Noncsit, mi is feljöttünk és mivel még volt időm, egy kicsit interneteztem, majd vacsoráztam és már kezdődött is az egy perc és nyersz, és azt néztük együtt.
Milán