Reggel elkísértem anyát orvoshoz receptért és csak utána mentem a Mamához játszani. Ebéd után pedig siettünk Annáért és a Noémiért, mert csak egyig lehet menni. Alighogy visszaértünk, már hozta is a Botit a Kriszti, de sajnos addig nem tudtunk játszani, amíg a leckéjét meg nem csinálta... Na sebaj, viszont uzsonna után az egész csapat lement a térre és ott tudtunk játszani egy darabig. Ugyanis öt előtt jött értem apa és mentünk a Vangi nénihez, ahol elmeséltem neki és a fiúknak a pünkösdi Hajdúszoboszlói kalandjainkat. Persze utána játszottunk és tornáztunk is egy jó nagyot, és közben anya is odaért, így együtt mentünk innen a doktor nénihez. Érdekes, hogy habár csak ketten voltak előttünk, így is egy órát kellett a szinte üres váróban ücsörögnünk, mire ránk került a sor. Pedig csak egy igazolást kellett kérnünk, mivel beteg már nem vagyok és ezt a doktor néni is megmondta miután megvizsgált. Hazaérve rögtön vacsoráztam sajtos tésztát, és fürdés után - lefekvés előtt, még szerencsére volt idő ma is játszani a világ-utazós társassal és ma is én nyertem!
Milán