Hát ma nem sokat voltam az oviban és az is jó volt, úgyhogy nem panaszkodhatom:
Reggel apa átvitt a Dédiékhez, mert az Ani vitt usziba, ahol ma is jó volt az edzés, és a mély vízben a hátúszásnál végig tudtam úszni többféle kartempóval is. Innen az oviba mentünk, de már a Mama vitt be miután átvett az Anitól a megállóban. Épp kezdődött a torna, úgyhogy beálltam és még az udvarra is ki tudtunk menni ebéd előtt. A fogmosás után pedig már jött is vissza a Mama és a Noémivel együtt mentünk fel hozzá, és egész délután játszottunk: társasoztunk, számítógépeztünk és kártyáztunk a szörnyes kártyával is. Közben anya is odajött munkából, de még nem azonnal jöttünk szerencsére haza, hanem csak amikor a Mama amúgy is lejött sétálni. Pont összefutottunk apával a ház előtt. Itthon még wii-ztem és autóversenyeztem is és vacsorára anya hozott milánóit, ami finom volt és meg is ettem egy tányérral.
Milán