Sajnos reggel arra ébredtem amikor anya indult már dolgozni, hogy kicsit bepisiltem... Apa nem örült túlzottan a reggeli plusz munkának, de aztán elindultunk végülis időben az oviba. Ma volt a víz világnapja és mivel az udvarra nem tudtunk kimenni, mert valami őrülten nagyon fújt a szél, így minden csoport végigjárta a többi csoport vízzel kapcsolatos "kiállítását" délelőtt. Ebéd után jött értem az Ani és felmentünk a Kati mamához, ahol Annával játszottam amíg meg nem érkezett anya, mert ő észrevette, hogy tulajdonképpen én lázas beteg vagyok (és valószínűleg ez volt az oka a reggeli balesetnek is), úgyhogy hamar hazahozott és itthon megmértük a lázam, ami 38.9 fok volt! No, kaptam egy lázcsillapítót és telefonáltunk apának, aki hamar hazasietett, hogy még négyig odaérjünk a rendelőbe. Így is lett, időben odaértünk, de persze így is vártunk egy órát, aztán megvizsgált a Györgyi néni és vírusos betegséget diagnosztizált, ami pár nap alatt valószínűleg elmúlik. (Úgy legyen!)
Hazaérve kicsit pihentem, de egyre jobban lettem ahogy hatott a gyógyszer és már játszani is tudtam kicsit apával és rajzolgatni is estig, aztán a vacsi után még kicsit a számítógépen megoldottam pár játékos feladatot és lassan mentem fürdeni és aludni.
Milán