Klassz napom volt ma:
Délelőtt a Csilláékkal együtt elmentünk egy közeli kis szállodába, pontosabban a wellness részbe. Nem volt olyan nagy mint a siófoki vagy velencei, de azért egész jó kis uszodájuk van (csak a víz volt éppen langyos, majdnem hideg, de mondjuk úszkálni épp jó) és lent pedig gőzkabin, sókabin és persze szaunák, nomeg a kihagyhatatlan kavicsokon sétálós móka. Természetesen mindent kipróbáltunk és jól kifáradtunk (én legalábbis egész biztosan). Ebédre vettünk hotdogot és gyrost a sarki gyros-osnál és egy kicsit le kellett feküdnöm pihenni. Utána apa elment vásárolni , én pedig anyával társasoztam, de kicsit nyűgös hangulatom lett és anya ki is akadt, hogy nem tudok veszteni (de hát kiütötte a bábumat a ki-nevet-a-végénben! milyen dolog ez már?!?). No ennek apa vetett véget azzal, hogy hazaért és rögtön indultunk is a Csilláékkal (ismét) a dekatlonba téli cuccokat vásárolni. Végül csak pár apróságot vettünk és hazafelé kitaláltuk, hogy menjünk óriáspalacsintázni a Kökibe. Én végül nem is palacsintát kértem, hanem amikor megláttam, hogy van tejbegríz, akkor azt, méghozzá fahéjasat :) Fincsi volt, be is faltam pikk-pakk. Miután mindenki megette a palacsintáját, indultunk is haza, csak még hazavittük persze a Csabáékat. Itthon rögvest mentem is fürdeni, de még volt egy kis idő lefekvésig: addig anyával társasoztam egy kicsit.
Milán
ui.: este megmért apa: 19.2 kiló és 121 centi vagyok