Reggel apa bevitt oviba és ma szerencsére nem esett az eső, így ki tudtunk menni az udvarra is. De még előtte volt feladat is: ki kellett újságokból vágni, de nem ám akármit, hanem csak nyárral kapcsolatos dolgokat. Én két hajót és egy vízben labdázó macit vágtam ki, nomeg egy Makk Marcit, mert az ugyan nem nyári, de nekem megtetszett és haza is hoztam a nadrágzsebemben :)
Ebéd után jött anya és itthon pihizhettem, aztán telefonált a Mama, hogy lemennek Annával a térre, és menjünk le mi is. Vittük a hajtányt is, de én inkább csúszdáztam és kicsit rosszalkodtam :)) Amikor hazavitték Annát, én anyával gesztenyét szedni indultam, de képzeljétek, egyetlen szemet sem találtunk a földön! Szerencsére egy nagyfiú épp arra jött és volt nála egy jó kemény focilabda, amivel le tudott nekünk egy kis kupac gesztenyét rugdosni a fáról. Klassz! Mikor feljöttünk anya rendelt vacsorát és amíg a bácsi meghozta, addig játszottam. Vacsora után nem sokkal mentem fürdeni és sajnos csak ekkor ért haza apa a munkából, úgyhogy vele nem tudtam játszani ma, de azért elmeséltük neki minden kalandunkat még lefekvés előtt. Esti mesének pedig anya talált a diafilmek között egy Makk Marcisat és azt vetítette le nekem.
Milán