Mivel nem lehetett előre tudni, hogy mikor érnek Magyarországra a Jenny-ék, ezért nem tudtunk ma sehová se elmenni, de sebaj, délelőtt itthon játszottunk (például skip-bo-t, de ma apa nyert egy hosszú csata után és én lettem a második), aztán apa elment vásárolni, és ebédre anya sütött halacskát addig nekem. A sziesztám közben apa ismét elment, mert megjöttek a Jenny-ék, aztán még délután rajzfilmeket néztünk és amikor már kicsit normálisabb hőmérséklet uralkodott, akkor lehívott a Názim a kisjátszóra, és amikor ott már unatkoztunk, akkor átmentünk a nagyra, ahol tudtunk "rendesen" focizni is. Amikor már lefárasztottam apát is és anyát is, akkor feljöttünk és vacsora után kicsit még játszottam apával, de már kezdtem álmos lenni, úgyhogy ma is időben, kilenckor már ágyba kerültem...
Milán