Reggel épp kezdtem belefeledkezni a Toy Story-ba, amikor anya kitalálta, hogy menjünk vásárolni... Szörnyűség... Na mindegy, nem volt más lehetőség, elmentünk hárman az interspárba, de cserébe vetettem magamnak egy halom dolgot :) Aztán hazaérve folytattam persze a filmet és ebédig még végig is néztem, aztán játszottam és rajzolgattam is. Ebéd után pedig menni kellett pihizni, és amikor vége lett a forma egy időmérőnek - amit apa nézett - , akkor elsétáltunk a Kós Károly térre. A játszótéren két ovis társammal is összefutottunk és persze miután kipróbáltam pár mászós-csúszós-rohangálós játékot, még fociztunk is a füves területen. Amikor kezdett már kicsit hűvös lenni, akkor hazasétáltunk és megvacsoráztunk. Este viccből elolvastam a pár napos koromban készült blog bejegyzéseimet, mert azokra a napokra már nem igazán emlékszem... Ma kicsit korábban mentem aludni, mert már álmos voltam, úgyhogy kivételesen, már kilenckor ágyban voltam.
Milán