Reggel apával együtt keltünk és együtt indultunk dolgozni illetve én ugyebár játszani - bár ez meg az én "munkám". Ma ugyanis anyáéknak volt fotózás és ő azért sietett be az oviba. Délelőtt nagyon jót játszottam a Norbival, főleg autókkal. Ebéd után pihiztünk és már jött is a Mama és a Noémivel együtt mentünk angolozni. Angol után pedig a Zoli matekfeladatokat adott a Botinak és én is velük matekoztam. Nekem is jól megy az elsős matek! Aztán mi is haza indultunk és apa már itthon volt, úgyhogy picit játszott velem autóversenyest. Vacsoráig még interneteztem is, és fürdés előtt a maradék időmben elkezdtem a Verdákat nézni.
Milán