Sajnos ma nem hó esett, hanem hideg buta eső :( Így aztán az udvarra sem tudtunk kimenni. No sebaj, a csoportban délelőtt sokat játszottunk és volt egy érdekes feladat is: madarak rajzait kellett ragasztózni és a ragacsba mindenféle magokat tenni és így "kitölteni" a madarat.
Az ebéd is jó volt, mert a kedvencem: tojásleves volt. Pihenő és uzsonna után az Ani jött értem és mentünk a Mamához angolra. A Boti és az Anna már ott voltak és ma olyan jók és ügyesek voltunk angolon, hogy a Tamás meg is dicsért minket, a Mamától pedig kaptunk jutalmul télifagyit. Aztán amikor anya már nem bírta tovább cérnával amit a Botival műveltünk, akkor hazajöttünk. Apa is itthon volt már és együtt néztük kicsit a verdákat. Vacsorára megettem egy újabb tányér tojáslevest, aztán anya rendelt magának pizzát, és én abból is kértem egy szeletet. Fürdésig még rajzoltam feladatlapot apának és anyának, amit lefekvés előtt ki is töltettem velük :)
Milán