Reggel hamar beértünk az oviba, mivel ma is apa vitt be. Délelőtt voltam a Csilla néni tornáján és képzeljétek, az egyik játékban én nyertem! Az volt a játék, hogy szaladgálni kell és amikor a Csilla hirtelen dobol, akkor gyorsan keresni kell egy párnát és törökülésben leülni. Igen ám, de egyel folyton kevesebb párna van! Én voltam a legvégén, akinek az utolsó párna is sikerült :) A torna után kivágósoztunk és madarat csináltunk, aztán az udvarra is kimentünk ebédig (ami nem volt túl finom ma). A pihenő után pedig jött a Kati mama és a Noémivel együtt mentünk hozzá angolozni. Kicsit később kezdődött ma az óra, úgyhogy öt után ért véget és még picit azért játszhattunk a Noncsival, amíg meg nem jöttek érte. akkor mi is hazajöttünk.
Itthon megnéztem egy Noddyt, aztán eljátszottuk apával ami ebben a részben történt, csak a szereplők az autóim voltak és a két matuka volt szokás szerint a két rosszcsont kobold. Vacsora után nem sokkal már mentem is fürdeni és aludni, mert már álmos is voltam...
Milán