Ma is korán keltem. Úgy látszik még nem álltam át a téli időszámításra... Délelőtt játszottam és Noddyt néztem, aztán tízkor átmentünk a Krisztiék házához a Kati mamával együtt és onnan elsétáltunk a Krisztiékkel a temetőbe és itt is gyújtottunk a síroknál mécseseket. Visszafelé már irtó fáradt és irtó éhes voltam, alig bírtam a kocsiig elvonszolni magam. Hazaérve anyáék rögtön melegítették is az ebédet és jó sokat ettem ám! Aztán átmentem a Kati mamához, ahol már várt a Boti és az Anna, ugyanis apáék és a Zoliék elmentek négyen moziba és olyan filmre, ami nem nekünk való. Mivel nagyon álmos voltam a sok sétától, ezért előbb aludtam egy jót, és egy kis uzsonna után sokat legóztunk a Botival, aztán megérkeztek anyáék és hazasétáltunk. Nálunk pedig folytattuk a játékot a Botival és wii-ztünk is egy nagyot. Sajnos öt után hazamentek a Krisztiék, én pedig segítettem rendet rakni a nagyszobában, mert már sok játék volt odahordva, aztán vacsoráztam és lassan mentem fürdeni.
Milán