Reggel nem kellett volna ugyan, de korán keltem, amikor anya indult dolgozni. Így persze hamar beértünk apával az oviba és rögtön neki is álltam három gyönyörű festményt csinálni állatokról. Délelőtt még sokat játszottam a Norbival is és mentünk az udvarra is, ahol épp a "madaras" bácsi is épp körülnézett, ugyanis megvizsgálta a madáretetőket, de azok még egyenlőre üresek (csak az egyikben lakik egy nagy pók). Az ebéd fincsi paradicsomleves volt és husi következett utána, aztán pihizés volt és uzsonnánál jött értem anya a Noémivel. Mivel ők mentek edzésre, a Mama pedig a Dömét vitte orvoshoz, így én inkább a dédiékhez mentem és ott játszhattam az Ani gépén verdás játékokkal, sőt még fagyit is kaptam! aztán anya hazahozott és apával játszottam, rajzolgattam és rajzfilmet néztem a délután hátralévő részében. Ja meg persze vacsoráztam is. Még fürdés előtt a parkolóházzal is játszottunk, de fürdés után már mentem inkább aludni, mert már álmos voltam.
Milán