Délelőtt a szobában eljátszottam a Toy Story első részéből egy jelenetet, amíg anya ebédet főzött, aztán elkísértük a Kati mamát, aki a Dömét vitte állatorvoshoz, mert az egyik mancsába belement a toklász és ki kellett szedni. Én a várakozás alatt a játszótérre mentem az Anival, és amikor megoperálták a Dömit, visszamentünk a Mamához és ott ebédeltem, sőt ott is feküdtem inkább le sziesztázni, de végül mégse aludtam... Így aztán mikor anya és a Kriszti megunták a ruhák ismételt válogatását a padláson, akkor lementünk a nagy játszótérre. Végre nem esett ma az eső, hanem sütött a nap, és tudtunk egy klassz homokvárat építeni anyával. Öt után hazajöttünk ,mert pisilnem kellett és apa pont előttünk ért haza. Estig még vele is játszottam, mégpedig vásárlósat. Vacsorára pedig pizzaszeletet ettem, csak utána figyelmetlen voltam és kiborítottam a pohár vizemet és apát. Mondjuk nem volt olyan vészes a helyzet, de segítenem kellett apának feltakarítani (nem gondoltam volna, hogy felmosni és feltörölni a konyhát ilyen melós dolog). Utána mentem fürdeni és egy mese után aludni.
Milán