Reggel alighogy beértünk anyával az oviba, már indultunk is a csoporttal a Csilla tornájára, onnan pedig az udvarra mentünk hamarosan. Eleinte kicsit hűvös volt, de aztán kisütött a nap és így már rohangálni is sokkal vidámabb :)
Ebédre borsófőzelék volt, ami nem épp a kedvencem, de mivel éhes voltam, hát megettem, akárcsak a mákos sütit.
Pihenés után jött értem a Kati mama egyből fel is mentünk hozzá, mert a Botiék már ott voltak és az Ilus néni is odahozta a Noncsit, és amikor a Tamás is megérkezett, kezdődött az angol óra. Rajzolhattunk is ma és közben tanultunk angolul dolgokat, hogy mit hogy hívnak. Az óráról kijőve már rohantam is mutatni a szép rajzomat apának és anyának, aztán hazasétáltunk.
Híradó után folytattuk a Toy Story 3 -at és ma végignéztük, igaz a végére már kezdtem álmos lenni, de azért irtó jó kis rajzfilm ez!
Hamar még ettem egy melegszendvicset és fürdés után rögtön mentem is aludni, mert már irtó álmos voltam...
Milán