Reggel korán keltem ma is, úgyhogy a reggelit is apa adta és még fogat is ő mosott nekem, aztán ment dolgozni, én pedig még tudtam vonatozni és rajzolni is amíg anya is elkészült és csak utána mentünk oviba.
Délelőtt gyurmáztunk bohócot és az udvarra is kimentünk, mert szép idő volt ma is. Az ebéd is egész jó volt, de aludni nem volt kedvem. Alvásidő után jött értem a Kati mama a Noémivel és mivel még sütött a nap, ezért kicsit tudtunk a játszótéren játszani. De rég voltunk már a játszón! Aztán felmentünk a mamához, ahol egy hatalmas építkezésbe kezdtünk a Noncsival és nagyon szépet építettünk a kockákból. Épp befejeztük, amikor jöttek a Noémiért és anya is befutott értem és hazajöttünk. Utánunk pár perccel pedig apa is hazaért és vele játszottam estig: vonatoztunk és rajzoltunk. Vacsorára gófrit kértem, és fürdés után még kicsit tudtunk apával a micimackós órás játékkal játszani, de kilenckor ma is ágyba kellett mennem...
Milán