Reggel még apa adott reggelit, aztán ő már sietett is dolgozni, mi pedig átmentünk a Kati mamához, ugyanis ma nincs ovi, hanem síelés! Klassz!
De előbb még elmentünk fogorvoshoz, mert a Botinak már mozog elöl a tejfoga és jönnek a csontfogai, de végül megúszta a foghúzást (én meg nem engedtem, hogy megvizsgáljanak, nehogy én meg ne ússzam meg!). Épp átöltöztünk, és bemelegítettünk és kezdtünk csúszkálni, amikor apa is odajött megnézni minket. Mivel rég voltam utoljára, így egy kicsit nehezen rázódtam vissza a síléc viselésébe, de végül már egyedül is fel tudtam menni a kötélfelhúzóval. Irtóra elfáradt mindenki, úgyhogy a Mamához visszaérve ebédeltünk és már mentünk is aludni...
Uzsonnára joghurtot kértem, aztán hárman még kicsit játszottunk, de már jött is a Tamás bácsi és kezdődött az angol óra.
Angol után jöttek anyáék és felvitték a padlásra a nagy halom karácsonyi díszt, aztán indultunk haza. Itthon játszottam a híradó alatt, utána csináltunk apával melegszendvicset magunknak és elmentem fürdeni hamar, hogy még legyen idő lefekvés előtt anyával is villamososat játszani.
Milán