Hajnalban sajnos háromszor is hánytam, de harmadszorra legalább sikerült a lavórba, így nem kellett újból ágyat húzni... Az egyetlen pozitív ezzel kapcsolatban, hogy végre láttam a digitális órán a 2, 4 és 5 órás számokat :)
A reggeli persze nem a szokásos tejpép volt, apa csak teát és kekszet adott :( Mivel kicsit még gyenge is voltam és picit álmos, ezért apa inkább behozta a szobámba a cédélejátszót és az ágyamban fekve hallgattam meg egy Gyerekdalok lemezt (ő közben kimosta az éjszakai "termést"). Amikor már kicsit jobban voltam, felkeltem és a nagyszobában tévéztünk apával: megnéztünk pár vicces verdás rajzfilmet és amikor anya is felkelt, ő váltotta apát, vele pedig a Bogyó és Babóca dévédét néztük végig. Utána segítettem anyának leszedni a díszeket a karácsonyfáról. Apa közben elment vásárolni és amikor visszaért, megebédeltünk, de én megint diétáztam, tehát főtt krumpli, keksz, alma volt az ebédem... Hát nem sok...
Utána ugyan mentem vissza az ágyamba, de nem aludtam, csak pihiztem pár órát és amikor kijöhettem, apa befejezte a fa lecsupaszítását és le is vitte a ház mögé a szegény, csupasz fácskát. Én addig kicsit számítógépeztem, rajzolgattam és az uzsonnám kibővült az ebédhez képest egy fél banánnal (ez is valami...). Estig még játszogattunk, de én elég fáradtnak éreztem magam, úgyhogy korábban mentünk fürdeni és aludni...
Milán