Délelőtt - apa unszolására - lementünk szánkózni: előbb mi apával elmentünk a Kati mamához a szánkóért, és pár csúszás után anya is csatlakozott hozzánk és én hol egyedül, hol felváltva apával vagy anyával csúsztam le. Közben a Mama is arra sétált a Dömivel és kicsit bementünk a kutyafuttatóba is - ha már ott van a szánkódomb mellett... De a Dömének semmi kedve nem volt futkározni, úgyhogy a Mama inkább tovább sétált vele, mi pedig folytattuk a szánkózást egészen délig. Amikor feljöttünk, apa már melegítette is az ebédet és a leves után nem káposztát, hanem inkább rántott husit kértem, aztán kicsit még rajzolgattam és menni kellett sziesztázni (pedig semmi kedvem nem volt). Nem is aludtam, csak pihentem délután háromig, amikor anya megengedte, hogy felkeljek, sőt elővettünk pár új játékot és azokkal játszottunk. Közben anya és apa elkezdtek készülődni, ugyanis ők elmentek este színházba, és addig átjött a Kati mama hozzánk. De a legjobb az volt, hogy a Boti is vele jött és tudtunk az új játékaimmal, például a hegymászós társassal kicsit játszani, amíg a Kriszti meg nem érkezett a vásárlásból, mert aztán ők sajnos hazamentek. Sebaj, a Mamával is elvoltunk, és mivel délután apa megfürdetett (képzeljétek, már egyedül be- és ki tudok mászni a kádból!), ezért csak vacsorázni és fogat mosni kellett a lefekvés előtt.
Milán