Ma anya vitt ugyan oviba, de siettünk, és vittünk fényképeket tavaly karácsonyról, mert készül egy kollázs majd belőlük. Ó, és képzeljétek, ma volt az oviban egy együttes, akik zenéltek és táncoltak és mi is táncolhattunk amit tanítottak (nekem a Zora és a Zorka voltak a párjaim, merthogy ezek páros táncok voltak ám!). Nagyon klassz volt. Az ebéd is ehető volt és alvás után jött is értem a Kati mama a Noémivel együtt. Viszont ma nagyon korán jöttek a Noncsiért, alig tudtunk játszani pár percet, sőt ma apa is hamar értem jött és hazasétáltunk. A liftnél találkoztunk anyával és már indultunk is tovább, az Etihez, akit felköszöntöttünk a névnapján. Persze kipróbáltam most is azt a vicces gépét, ami kirázza az embert: anyának feltettem húszasra az erősséget... az a maximum :)
Nem maradtunk sokáig és itthon kicsit kártyáztam apával, utána apa csinált melegszendvicseket és neki el kellett mennie számítógépet javítani, úgyhogy anyával kártyáztam tovább. Miután apa hazaért, mentem fürdeni és nem sokkal később már aludni is.
Milán