Reggel és délelőtt apával játszottam mindenfélét, de leginkább társasoztunk, aztán apa elment vásárolni és akkor anyát boldogítottam és kicsit interneteztem is, de megéheztem, így aztán anya sütött fincsi halrudacskákat rizzsel és mi megebédeltünk. Ekkor ért haza apa és miután kirámol, ő is ebédelt, én pedig mentem aludni.
Ma álmos lehettem, mert jó sokat aludtam délután és amikor felébredtem, a nagyszobában játszottunk, meg rajzolgattam. Közben apa elkezdett palacsintát sütni, mert vártuk estére a Csilláékat. Én főleg a Csillát vártam, mert amikor megérkeztek rögtön meg is kértem, hogy a kis macifejes hathetemre újból rajzolja rá az állatokat, amik folyton lekopnak róla (és ő tudja szerintem legügyesebben visszarajzolni!). Persze a palacsintából én is kértem, méghozzá én csináltam magamnak egy nutellásat. Estig még itt maradtak a Csilláék és addig megmutattam nekik, hogy a mágnesessel milyen klassz társasjátékokat lehet rajzolni és azokon játszani. Sajnos amikor ők hazamentek, nekem is menni kellett már fürdeni és aludni, mert jó későre járt már...
Milán